Horgászrend

1. A horgászrend betartása minden horgász számára kötelező. Aki ellene vét, fegyelmi vétséget követ el.

2. Horgászni érvényes tagsági igazolvány, állami horgászjegy, fogási napló, területi engedély vagy kiváltott napijegy birtokában lehet, melyeket ellenőrzéskor fel kell mutatni. A horgász két botja legfeljebb 2 méter távolságra lehet egymástól.

3. A horgásztanyánál rendszeresített fogási naplóba a horgászat megkezdése előtt be kell iratkozni. Távozás előtt a fogott zsákmány súlyát és darabszámát be kell jegyezni. Az a horgász, aki a nap folyamán elhagyja a tó területét, illetve abbahagyja a horgászatot, köteles a naplóba bejegyezni a fogott halak darabszámát és súlyát, valamint a távozás tényét. Amennyiben még az adott napon visszatér, a beiratkozást újra el kell végeznie.

4. A felnőtt horgász kettő, az ifjúsági és gyermekhorgász egy bottal horgászhat.
Felnőttek két bottal, botonként legfeljebb két horoggal horgászhatnak.
Ifjúsági korosztály egy bottal, azon legfeljebb két horoggal horgászhat.
Gyermek korosztály egy bottal, csak úszós módszerrel horgászhat, kizárólag felnőtt felügyelete mellett.
Korhatárok:
- 14 éves korig gyermek horgász
- 14-18 éves korig ifjúsági horgász
- 18 év felett felnőtt horgász

5. A kifogható halak mennyisége összesen egyesületi tagok részére:
Felnőtteknek: hetente 3 db nemes hal és 6 kg keszegféleség, melyből napi szinten csak 3 kg fogható ki.
Ifjúságiak: hetente 2 db nemes hal, melyből napi szinten csak 1 db fogható ki. Keszegféleségből heti 4 kg, melyből napi szinten 2 kg fogható ki.
Gyermekeknek: éves szinten 1 db nemes hal és 5 kg keszegféleség, melyből napi szinten 2 kg fogható ki.

6. Az engedélyezett mennyiségű nemes hal kifogása után egy bottal, úszós, keszegező készséggel továbbra is szabad horgászni.

7. Kifogható halak alsó mérethatárai:
ponty 30cm    amúr  40cm   süllő 30cm   csuka  40 cm


FIGYELEM!

A tavon fogott 5 kg-nál nagyobb pontyot minden esetben azonnal vissza kell helyezni a tóba!
A tavon pontyra vonatkozó tilalmi idő nincs, egyéb halfajok tekintetében  az országos horgászrend van érvényben. A vezetőségnek jogában áll egyes halfajokra az országos szabályzattól eltérő tilalmi időszakot meghatározni.
Tilos elvinni a kifogott compót, erre a halfajra egész évben tilalom van érvényben.
Busából az 5kg feletti példányok vihetők el. Az 5kg-nál kisebb busákat a kifogása után azonnal vissza kell engedni a vízbe.

8. A tavon pergető módszerrel horgászni tilos!

9. Kiemelő szák használata mindenkinek kötelező, a horogszabadító ajánlott. A kifogott halat a horgászat befejezéséig  a vízben kell tartani, és azt az ellenőrzést végző személynek be kell mutatni.

10. A kifogott és haltartóban tartott halat kicserélni tilos. A kifogott halat a fogási naplóba azonnal be kell jegyezni golyóstollal. A horgásztó területén halat más személynek átadni tilos.
Mérleg használata: a kifogott hal súlyát méréssel kell megállapítani, a horgásznak rendelkeznie kell erre alkalmas mérleggel.

11. A méreten aluli halakat kíméletesen vissza kell helyezni a tóba. A halak brutális kezelése, kínzása fegyelmi vétség, mely eljárást von maga után.

12. A vízparton foglalt hely nincs!

13. Minden horgásznak alapvető kötelessége a tó és környezetének védelme. A horgászat megkezdése előtt köteles a horgászhelyet megtisztítani és folyamatosan tisztán tartani, a keletkezett szemetet összegyűjteni és a kijelölt szeméttárolóba helyezni. Köteles azonnal jelenteni, ha vízszennyezést, halpusztulást, szemetelést vagy egyéb rongálást észlel.
Telefonszám:
Kui Sándor: 06-30-989-0786
Fülöp János: 06-30-4907027
Raduka Ferenc: 06-20-549-9504

14. A horgásztanya tisztaságára, berendezési tárgyainak megóvására mindenki köteles ügyelni. A székek használata mindenki számára lehetséges, de azt a horgászat befejezését követően kötelező visszavinni a horgászházba.

15. Gépkocsival, motorkerékpárral, kerékpárral csak a kijelölt parkolóhelyen szabad parkolni, a tóparti töltésre ráhajtani tilos!

16. A tó partján főzni, sütni, tüzet rakni csak az erre a célra kialakított helyeken szabad.

17. A horgászellenőrök hatósági személyek, minden esetben ellenőrzésre jogosultak. Felszólításukra a horgász köteles készségeit és a kifogott halakat bemutatni. Szükség esetén a gépjárműveket ellenőrzés céljából meg kell mutatni.  Az ellenőrzés nem képezheti vita tárgyát!

18. Az a horgász, aki ellen fegyelmi eljárás van folyamatban, az eljárás befejezéséig nem horgászhat.

19. Vendéghorgász napijegy kiváltása után horgászhat.
       Napijegy árak 2012-ben:
       Felnőtt napijegy:   3000.-Ft.   Ezért elvihető 2 db nemes hal és 3kg keszegféleség
       Ifjúsági napijegy : 1500.-Ft    Ezért elvihető 1 db nemes hal és 2kg keszegféleség
       Gyermek napijegy   500.-Ft    Ezért elvihető 2 kg keszegféleség
      
20. A tavon napkeltétől napnyugtáig lehet horgászni, a mindenkori engedélyezett időszakról a
      horgászház előtti információs tábla nyújt tájékoztatást.
      Az éjszakai horgászat tilos!

21. A tóparton kulturáltan kell viselkedni, oly módon, hogy a többi horgászt és pihenni vágyót magatartásukkal ne zavarják, az általános horgászetikát és horgászszokásokat be kell tartani. A napijegy megvásárlásával a horgász a fenti feltételeket maradéktalanul elfogadja. A horgászrend el nem olvasása nem mentesít annak betartása alól.